
Az ejtőernyőzés története messzebbre nyúlik vissza, mint azt elsőre gondolnánk!
Azt hihetnénk, hogy az ejtőernyő a modernkor technikusainak a találmánya, és a repülőgépek megjelenése, és alkalmazása tette szükségessé a létrehozását. Kétségtelen, hogy a mai ejtőernyők kifejlesztéséhez nagymértékben hozzájárult a repüléstechnika fejlődése, de ha utánanézünk, kiderül, hogy az ejtőernyő jóval megelőzte a repülőgép feltalálását.
Az első írásos feljegyzés Kínából származik, amely szerint Fokien császár koronázási ünnepségét 1306-ban „ejtőernyővel” való ugrások tették emlékezetesebbé. Az ugrók bambusznádakra feszített bőrlapokra és a derekukra erősítették a köteleket, majd fákról és tornyokról ugrottak. A leírás szerint sértetlenül jutottak a földre.
A kezdeti kísérletek után hosszú idő telt el, míg egy középkori tudós Bacon Roger tudományosan is leírta az ejtőernyőt, mint a test zuhanását késleltető felületnek a lehetőségét.
Az ejtőernyőzésre tett első kísérletek

1500 körül Leonardo da Vinci elsőként, a szerkezet működési módjának helyes elméleti magyarázatát is kifejtette. Ő úgy képzelte, hogy vízhatlan vászonból készített 12 öl széles és ugyanolyan magas sátorponyvával veszélytelenül leereszkedhetsz bármilyen magasról.
Hasonlóképpen írta le tervét a magyarországi származású Verancsics nevű dalmát püspök is. Az általa készített szerkezettel 1617-ben már gyakorlati kísérleteket is végeztek.


A kezdeti lépéseket követte néhány nem jelentős kísérlet is. Ezek közül egy próbálkozás érdemel említést: egy Szimeon nevezetű pap fia 1730-ban ejtőernyőjével egy magas sziklafalról sikeres ugrást hajtott végre.
Ejtőernyőzés története – az első ugrások
Az első bizonyítható ejtőernyős ugrások 1777-ben Joseph Montgolfier nevéhez fűződnek. Az általa készített szerkezettel több sikeres ugrást hajtott végre egy magas fészer tetejéről. Két évvel későbbi kísérleteinél kupoláját már félgömb alakúra tervezte s átmérőjét 2,5 méterben határozta meg, aljára kosarat rögzített. Egy 35 méter magas toronyból – állatokkal – sikeres kísérleteket végzett.
Louis Sebastien Lenormand 1783-ban az ejtőernyő gyakorlati kivitelezését már számításokkal alapozta meg. Az általa tervezett ejtőernyő átmérője 4,5, a kupola magassága 2 méter, felülete 16 m2 volt. (a ma még használt kezdőernyő felülete 74 m2). Nagyszámú közönség előtt végrehajtott kísérletei eredményesek voltak.
Számításai és gyakorlati eredményei hozzájárultak, hogy később a biztonságos ejtőernyőt megalkossák. Ma is az a nemzetközi elnevezése az ejtőernyőnek, ahogy ő hívta szerkezetét: „Parachute”. Sajnos Lenormand egy ugrásánál súlyosan megsérült, majd néhány nap múlva meghalt.

A korabeli ejtőernyők közös vonása
Az eddigi kísérleteknek volt egy jelentős hiányossága: sohasem emelkedtek a természet vagy a mesterséges építményeknél magasabbra és minden szerkezet merevítéssel készült. A XX. Század kezdetén az ejtőernyő fejlődésének nagy lökést adott, amikor a légcsavar forogni kezdett. Feltalálták a repülőgépet.
A kezdeti úttörők még nem használták, mivel igen kis magasságon és sebességgel repültek. Sem módjuk sem idejük nem lett volna a használatára. A repülés hatalmas ütemben fejlődött, hamarosan 100 Km/h feletti sebességgel és mind magasabban repültek. A fejlődéssel párhuzamosan azonban a katasztrófák száma is megnőtt. Ezért volt hatalmas igény egy új ejtőernyőtípus kifejlesztésére. Olyan ejtőernyőt kellett készíteni, amelyet a pilóta állandóan magán visel, és amelyet tetszés szerint – automatikusan és kézi erővel is – tud nyitni. Az első ilyen ejtőernyőt Gleb Jevgenyevics Kotyelnyikov (1872- 1944) orosz feltaláló készítette. A fejlesztései során eljutott odáig, hogy ejtőernyője lényeges vonásaiban már megegyezett a mai körkupolás konstrukciókkal.
Az ejtőernyők terjedésének gátja
Az akkori elterjedését nagyban gátolta, hogy az akkori Oroszország és a többi kapitalista ország vezetői akadályokat gördítettek az ejtőernyő alkalmazása elé. Mondván: az ejtőernyő káros a repülés szempontjából, mert arra csábítja a pilótát, hogy veszély esetén veszni hagyja a gépet.
Az ejtőernyőzés fejlődésének mérföldkövei
1912- ben már az ejtőernyő szilárdságát próbálták Több ízben sikeresen dobták le 80 kg-os súllyal, 1913-ban az orosz Osszovkijsz a Szajna egyik magas hidjáról ugrott szintén sikeresen. Repülőgépről az első ejtőernyős ugrást 1912-ben Albert Berry hajtja végre St. Louisban. Ezt követően Pégaud ugrik repülőgépről 1913-ban. Heinecke 1917-ben 100 m-ről ugrik gépből, és sikeresen ér földet. Ennek ellenére csupán 1917 végén rendszeresítik az ejtőernyőt – igaz elsőként- a császári német hadseregben.
Ahogy fokozódtak a repülés sebességei és magassági teljesítményei, úgy vált általánosabbá a Kotyelnyikov által javasolt kézi kioldású rendszer. E módszer tökéletesítésében az amerikai Irvin szerzett nagy érdemeket, szerkesztés, hajtogatás, és elhelyezés szempontjából már a 1920-as évek elején a jelenleg használt mentőeszközzé tette.
Már az l. világháború idején voltak tervek, hogy nagy létszámú ejtőernyős katonát vetnek be, de ez a háború befejezése miatt elmaradt. A két háború között komoly erőfeszítéseket tettek az ejtőernyő fejlesztése érdekében főleg az Angolok, Franciák és Amerikaiak. Nagy létszámban ejtőernyős egységeket a németek alkalmaztak 1940 májusában.
Ezzel gyakorlatilag kész a ma is használt ejtőernyő. Természetesen a mai napig még sokat fejlődött, sőt a fejlődés még nem fejeződött be, de ez már egy másik téma. Ez már a mai kor technikája.
Forrás: Selyemszárnyakon (Zrínyi Katonai Kiadó 1969), Ejtőernyők, siklószárnyak (Kolibri könyvek Móra 1987), Petren Péter
Tandemugrás a Hungary Skydive csapatával - Ejtőernyőzz velünk!
Tandemugrást tervezel? A legjobb helyen jársz! Foglald le tademugrásod időpontját, akűr a következő hétvégére, éld át a szabadesés szabadságát, csodáld meg a világot egy olyan nézőpontból, amit talán még sosem láttál! Ha a tandemugrás árak érdekelnek, itt megtalálod.
Életre szóló élményben lesz részed, amit akár a barátaidnak is megmutathatsz majd, egy sör, vagy egy dupla adag franciakrémes mellett!
Hívj bennünket most a +36 20 349 7999 számon!
Tandemugrás és a média
Érdekes, egyedi ajándék a saját fotókból készült mozaikkép A +- gombbal nagyíts a képen, hogy lásd a kicsiket is.
Tandemugrás és a drónok
Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy jön össze a tandemugrás és a drónok. Nos, a válasz egyszerű hiszen a tandemugrás és a drónozás is tekinthető hobbinak, de vannak akik magasabb szinten művelik ezeket tevékenységeket, sőt a drónozás már versenysporttá nőtte ki magát....
Tandemugrás technikai szemmel: az ejtőernyős repülőgépek
A tandemugrás és az ejtőernyőzés említésekor kevés szót ejtünk a gépekről, amelyek lehetővé teszik, hogy élvezhessük a szabadesést, átélhessük a zuhanás élményét. Itt az ideje, készüljön egy cikk a repülőgépekről, amelyekből ejtőernyőzünk vagy éppen tandemugrást...