Ejtőernyős ugrás

A modern kori ejtőernyőzés és tandemugrás anyagi hátterét (mint oly sok más találmányét is) a katonai célú alkalmazása teremtette meg. A kezdeti orosz nézetet, – miszerint nem kell fejleszteni, mert az ejtőernyő arra ösztönzi a pilótát, hogy otthagyja a gépet, – hamar felváltotta az, hogy a pilótára kell vigyázni, hiszen sokkal több idő „pilótát készíteni” mint repülőgépet, tehát készítsünk biztonságos ejtőernyőt. A világ több országa is erre a következtetésre jutott, így rohamos fejlődésnek indult az ejtőernyőzés.

Az ejtőernyők fejlesztése

A kezdeti próbálkozások 3 dologban megegyeztek:

  • Körkupolás ernyőt,
  • Bekötött rendszerű nyitást és
  • Légáteresztő anyagot alkalmaztak.

Körkupolás ejtőernyő

Nevét egyszerűen onnan kapta, hogy a földről nézve egy szabályos kör alakú ernyőt látunk. Ezeknek az ernyőknek a mentés volt a célja, nem fordítottak energiát arra, hogy irányítható legyen.

Bekötött ernyő nyitás

Az ugró egy zsinórral hozzá van kötve a repülőgéphez és amikor ugrik, a zsinór kinyitja az ernyőt és ottmarad a repülőgépen.

Légáteresztő anyag

Olyan szövetek fejlesztésbe fogtak, amelyek elég erősek, hogy kibírják a terhelést, elég könnyűek, hogy elbírják az ugrót és elég sűrű szövésűek ahhoz, hogy lassan érjen földet az ember. Szinte mindenhol a selyem váltotta be legjobban a hozzáfűzött reményeket.

Nézzük a fontosabb állomásokat:

Körkupolás ejtőernyő

Ejtőernyők az első világháborúban

Ugrás egy megfigyelő léggömbből Juchmess-féle ejtőernyővel

Az első világháború során széleskörűen kezdték használni a francia hadseregben a francia főhadnagy, Juchmess ejtőernyőit.

Juchmess ejtőernyőjét 24 szeletből varrták össze. Formája egy metszett kúpra emlékeztetett, amely ereszkedés közben gömb alakot vett fel. A kupolát selyemszövetből készítették, felülete 85 m2 volt, az alapjának átmérője pedig 10 méter. A 24 db tartózsinór közül 8 zsinór – egyenként 9 méter hosszúak – fő tartózsinór volt, 16 zsinór pedig – egyenként 5,2 méter hosszal – segéd tartózsinór. Tömege összesen 15 kg. tett ki.

Az “Irwin-ejtőernyő” születése

A fiatal Leslie Irvin 1911-ben fogott hozzá ejtőernyője kidolgozásához, tapasztalva, hogy ez milyen fontos a pilóták életének megmentése

érdekében. Az eredetileg repülési célú berendezéséből néhány éves kemény munkával egy biztonságos és működésében megbízható ejtőernyőt sikerült készítenie, amelyet saját maga próbált ki a gyakorlatban 1919. április 28-án a Mc Cook Field-i Ohio állambeli repülőtéren egy De Havilland-Doppeldecker típusú repülőgépből, 600 méteres magasságból, ahonnan 400 métert szabadon zuhant. Ezután nemsokára alapítottak egy ejtőernyő üzemet és az ott elkészített ejtőernyőket a feltaláló nevéről “Irvin-ejtőernyő” -nek nevezték el. Több kísérlet és nagyszámú tapasztalatgyűjtés, majd a tökéletesítések elvégzése után már sorozatban állították elő kezdetben a mentőernyő típusokat, később már a gyakorlóernyőket is a bemutatókra.

Leslie Irvin a mentő ejtőernyők feltalálója
Az “őrangyal” (Guardian Angel) ejtőernyő

“Őrangyal” (Guardian Angel) ejtőernyő

Az egyik ilyen legismertebb ejtőernyő a fent említett “őrangyal” volt. Ezt egy alumínium tokban, a léggömb kosarán kívül helyezték el. Ebből az alumínium tokból egyetlen kötél vezetett ki, amit a léggömbös megfigyelő egy nagyon egyszerű hevederhez erősített, amikor a léggömb kosarából való kiugrás iránti félelmét már legyőzte és elhatározta, hogy végrehajtja az ugrást.

Kiugráskor ily módon az ejtőernyőt maga után húzta és zuhant a kupola megtelítődéséig, miközben elszakadt a kosártól. Az “őrangyalok” megbízhatóan, biztonságosan nyíltak, a háború idején rendszeresen alkalmazták a légi megfigyelők megmentésére.

A Szovjetúnióban a Szentpétervár-i repülőünnepségen lezuhant Macijevics pilóta esete mélyen megrázta a helyszínen lévő 39 éves pétervári drámai színészt Gleb Jevgenyevics Kotelnsikovot (1872 – 1944) ami új, meghatározó fordulatot adott további életének. Elhatározta, hogy egy olyan ejtőernyőt épít, amelyik biztonságosan megmenti a pilóták életét bármilyen légikatasztrófa esetén.

Kotyelnyikov abból indult ki, hogy olyan ejtőernyőt kell szerkeszteni, amely összerakható, kevés helyet foglal el és amely a pilótára erősíthető. Bármikor a pilóta akarata szerint nyílik, automatikusan a kiugrás után. Úgy gondolta, hogy az ejtőernyőt egy megfelelő konténerben kellene elhelyezni, ahonnan egy retesz oldásával rugó lökné ki a levegőbe. Először is fontos kérdés volt, hogy milyen méretű és súlyú legyen a konténer, amiben az ejtőernyőt elhelyezi, továbbá az, hogy milyen anyagból készüljön? Miből legyen a kupola anyaga? Ezekkel a kérdésekkel Kotyelnyikov egyáltalán nem volt tisztában.

Kotyelnyikov ejtőernyője

Végül is a véletlen segítette. Egyik alkalommal színházi előadás után barátaival és színésztársaival sétálni indultak. Séta közben az egyik színésznő kérte a férjét, hogy adja oda a táskáját, mert nagyon hűvös van.

“Talán bizony a táskád fog felmelegíteni? ” tréfálkozott Kotyelnyikov. ” Ez fog felmelegíteni! ” mondta a színésznő és táskájából kihúzott egy nagy selyemsálat.
Kotyelnyikov felkiáltott örömében : ” Megvan ! Megvan! Ez az, ami nekem kell! ” És elképedt társainak elmagyarázta örömének az okát.

A kupola anyaga selyem lett, felülete 54 m2 volt. Az ejtőernyőt, tartalmazó fémputtonyt hevederekkel erősítették a pilótára. Az ejtőernyő Műszaki újszerűsége volt még, hogy a kupolát 24 ék alakú szeletből varrta össze, ami előnyösen növelte a szilárdságát, továbbá az, hogy hevederzetet készített, amely mellhevederből, két vállhevederből és két combhevederből állt. Az ejtőernyőnek Ily módon történő felfüggesztése már alkalmas volt arra, hogy az ejtőernyő nyitásakor fellépő rántást elossza a test egész felületén és így megkönnyítse az elviselését. Természetesen ez az ejtőernyő hosszú kísérletek után alakult ki.

Az első legjobban sikerült modelljét Kotyelnyikov ” novgorodi ” -nak nevezte, mivel 1911. augusztusában Szentpétervártól nem messze, Novgorodban próbálta ki először.

Nyikolja Kotyelnyikov ejtőernyőjének vázlata

Ennek a kornak két olyan fejlesztése is van ami alapjaiban változtatta meg az ejtőernyőzést. Az egyik, hogy kézi nyitású rendszereket kezdtek el fejleszteni, amivel a pilóta már meghatározhatta, hogy mikor szeretné kinyitni az ernyőt. A másik ami még ennél is fontosabb talán, hogy már nem egy, hanem két ernyőt kapott a pilóta. Egy főernyőt, ami meghibásodás esetén leoldható, eldobható volt és egy mentőernyőt amelyet akkor lehetett igénybe venni, ha technikai vagy egyéb probléma merült fel a főernyővel.

Az 1970-es évekig gyakorlatilag ezeknek a technikáknak sok féle módozatát kísérletezték ki, de alapvető változást csak a 70-es évek utáni nagy tömegű ejtőernyőzés és az új anyagok feltalálása hozott, de ez már egy másik történet.

Tandemugrás a Hungary Skydive csapatával - Ejtőernyőzz velünk!

Tandemugrást tervezel? A legjobb helyen jársz! Foglald le tademugrásod időpontját, akűr a következő hétvégére, éld át a szabadesés szabadságát, csodáld meg a világot egy olyan nézőpontból, amit talán még sosem láttál! Ha a tandemugrás árak érdekelnek, itt megtalálod.

Életre szóló élményben lesz részed, amit akár a barátaidnak is megmutathatsz majd, egy sör, vagy egy dupla adag franciakrémes mellett!

Hívj bennünket most a +36 20 349 7999 számon!

A hajózás története I. (A kezdetek)

A hajózás története minden bizonnyal akkor kezdődött amikor egy nagyon távoli ősünk, egy fadarabot használt arra, hogy a patak vagy a folyó túloldalára átjusson. Mivel az átjutás célja élelemszerzés, menekülés, áttelepülés lehetett, kijelenthetjük, hogy a hajózás a...

Az óra története

Gondolom nem meglepő, hogy egy technikatörténeti cikket írtam. Először valójában a tandemugrásnál használt magasságmérőről akartam írni. Utána jött a búvár komputer, de annyi érdekes, meglepő dologra bukkantam kutatásaim közben, hogy egy cikksorozat lesz belőle. Az...